A magyar zsidók kis mértékű beáramlása Itáliába a két világháború között is folyamatos volt. Mussolini Olaszországának vonzerejét fokozta, hogy ellentétben a német nemzetiszocializmussal, a fasiszta idológia eredetileg nem volt antiszemita. (Ezt jól jelzi a tény, hogy amikor Mussolini 1919. március 23-án Milánóban megalakította a fasiszta mozgalmat, 54 követője írta alá proklamációját és közülük öten zsidó frontharcosok voltak.) Mindez 1938-ban egy csapásra megváltozott: először Magyarországon lépett hatályba az első zsidótörvény, majd hamarosan Mussolini is fajtörvényeket vezetett be.
A második világháború alatt az olaszok Hitler szövetségeseként 1940-ben először Franciaország, majd 1941 tavaszán Görögország és Jugoszlávia egyes részeit szállták meg. Az utóbbi változás azokat a magyar zsidókat érintette, akik az Itália által bekebelezett szlovén és a horvát tengerparti területeken éltek. Az olasz megszállók a helyi ellenállási mozgalmak letörésére koncentráltak: ezrével tartóztatták le és internálták a szlovén, horvát és görög hazafiakat. A nácikkal ellentétben azonban az uralmuk alá került zsidókat nem tekintették biztonsági kockázatnak, velük keveset törődtek. Mindez 1943 nyarán egy csapásra drasztikusan megváltozott: először megbuktatták Mussolinit, majd az új olasz kormány kiugrott a háborúból és átállt a szövetségesek oldalára, akik partraszálltak Sziciliában, majd olasz földön. Hitler parancsára Itáliát megszállta a német haderő és a korábban olasz megszállási zónák a is a nácik kezére kerültek. Megérkezett a Gestapo, az SD és az SS és országszerte megkezdődtek a zsidóellenes razziák. 1943 őszén az első deportálóvonatok is elindultak a náci lágerek felé: októberben Rómából, novemberben Firenzéből és Bolognából összesen mintegy 1200 zsidót hurcoltak Auschwitzba.
Hitler parancsára 1943. szeptember 10-én létrejött az észak-olasz, horvát és szlovén adriai partvidéket integráló új, ún. hadműveleti zóna, az OZAK (Operationszone Adriatisches Küstenland / Operationzone Adriatic Littoral). Az OZAK magába foglalta Trieszt, Udine és Gorizia tartományokat, valamint az olaszok által annektált Isztria-félszigetet, Fiumét és a ljubljanai körzetet. Bár a Birodalom formálisan nem kebelezte be a területet, de facto Karintiához csatolták és élére az ottani náci Gauleiter került. A biztonságot az SS és rendőri erők újonnan kinevezett főparancsnokának, Odilo Globocnik SS-Gruppenführernek kellett garantálnia. A trieszti születésű Globocnik a holokauszt történetének egyik legnagyobb náci tömeggyilkosa volt. Eddig a lublini körzet SS és rendőrparancsnokaként (SS und Polizeiführer) az ún. Reinhard akciót (Einsatz Reinhard) irányította. Ennek során 1942 tavasza és 1943 ősze között mintegy 1,5 millió zsidót gázosítottak el a lengyelországi megsemmisítő táborokban. Szeptember közepén Globocnik megérkezett szülővárosába. Mivel a Reinhard akció befejeztével tömeggyilkos beosztottai megbízás nélkül maradtak, Globocnik egy majdnem 100 fős egységet is magával hozott. Az OZAK-ot körzetekre osztották, ezeket R betűvel (utalás a Reinhard akcióra) és számokkal jelölték. A trieszti RI-es körzetet az SS-ek által is rettegett szadista tömeggyilkos, Christian Wirth SS-őrnagy, a belzeci haláltábor volt parancsnoka vezette.
Az udinei RII-es körzet a korábban a treblinkai megsemmisítő tábort irányító Franz Stangl SS-százados, a fiumei RIII-as pedig a volt sobibori Kommandant, Franz Reichleitner parancsnoksága alá került. Ezzel a térségben élő magyar származású és állampolgárságú zsidók sorsa megpecsételődött. A tömeggyilkosok azonnal munkához láttak. Wirth októberben a trieszti külvárosban, San Sabbában egy használaton kívüli rízsgyárban (Risiera San Sabba) felállította az SS egyetlen itáliai fogolytáborát.
A felszabadulásig 25 ezer vélt vagy valós ellenállót, olasz, horvát és szlovén civilt, politikai foglyot, túszt tartottak fogva itt. Közülük legalább 3 ezer embert öltek meg, kínoztak halálra, végeztek ki az SS-ek. A holttesteket az 1944 tavaszára elkészült tábori krematóriumban égették el. Azokat, akik túlélték a kihallgatásokat, vallatásokat és a tábori körülményeket, valamelyik német koncentrációs táborba szállították.
Az első transzport már 1943. november 20-án megérkezett KL Dachauba 236, főleg horvát és szlovén politikai fogollyal. Több magyar származású zsidó is volt köztük. (Dachauba egy évvel később, 1944. október 22. és november 18. között újabb három transzport érkezett Triesztből több mint 400 politikai fogollyal.)
A hivatalos nevén Polizeihaftlager San Sabba egyúttal a környékbeli zsidók gyűjtőtáboraként is működött: a razziák során elfogottakat ide szállították, majd innen deportálták a németországi táborokba. Az OZAK területén a zsidók tömeges letartóztatása 1943 októberében kezdődött. Az első magyarokat, a Bonyhádi-testvéreket már 1943. október 17-én elfogták. Bár mindketten zsidók voltak, politikai fogolyként vették őrizetbe őket. Erre utal, hogy később nem is Auschwitzba, hanem Dachauba deportálták őket. A 45 éves, budapesti születésű Krauss Gizellát november 16-án viszont Triesztben már zsidó származása miatt tartóztatták le. A szintén budapesti, 41 éves Nador Margheritát (Nádor Margit), a 72 éves munkácsi Hausmann Rosát (Rózsa) és az 51 éves olaszliszkai születésű Stark Paolát (Paula) 1943. november 30-án Fiuméban (ma: Rijeka) fogták el. Az eszéki Kaufer Alfréd Venetóban, a 60 éves, vasvári Lakatos Zoltán Opatijában (más néven: Abbázia) egyaránt november 22-én került az SS fogságába. A többi zsidó fogollyal együtt valamennyiüket Triesztbe szállították őket. Többségük a San Sabba táborba, néhány ember a városi börtönbe került.
Az első trieszti transzport - Milánóban és Veronában elfogott zsidókkal kiegészülve - 1943. december 7-én indult Auschwitz-Birkenauba. A legalább 159 zsidó nő és férfi négy nappal később, december 11-én érkezett meg. Az SS-orvosok 63 embert azonnal gázkamrába küldtek. Munkaképesként 61 férfi (167969-168029) és 35 nő (70397-70432) karjába tetováltak fogolyszámot. Közülük a felszabadulás után mindössze kilencen tértek haza.
Az első transzportot hamarosan követte a többi. A hiányos dokumentáció szerint 1943 novembere és 1945 márciusa között Triesztből legalább 23 alkalommal deportáltak zsidókat. Az első 19 szállítmány Auschwitz-Birkenauba ment. Globocnik emberei 1944 januárjában, februárban és márciusban havi 1-1, áprilisban 2, júniusban legalább 4, júliusban 2, augusztusban 4, szeptember és november között ismét havi 1-1 csoportot indítottak útnak.
1944 novembere és 1945 márciusa között deportált utolsó három csoportot KL Ravensbrückbe és Bergen-Belsenbe küldték. Összesen 1177 zsidó elhurcolásáról van adatunk, de a pontos létszám egyelőre nem ismert. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy minden tizedik Triesztből deportált zsidó magyar állampolgár, vagy magyar illetőségű személy volt. A velencei San Clemente kórház pszichiátriai osztályáról elhurcolt Braun Klárát (Clara Braun, született Szeged) és társait 1944 október végén a San Sabba táborban ölték meg, mert nem voltak szállítható állapotban. Testüket az ottani krematóriumban égették el.
A többiek túlnyomó többsége Auschwitz-Birkenauban halt meg. Az időseket és a gyerekeket rögtön az érkezés után elgázosították. A munkaképesek többségét az Auschwitz-komplexumban dolgoztatták halálra. Néhányan túlélték Birkenaut, őket idővel más koncentrációs táborba szállították át kényszermunkára. A 25 éves Giorgio Arany (Arany György, született: Győr) például túlélte a birkenaui szelekciót. Az A-17543-as számot tetoválták a karjára, majd október 28-án átszállították a KL Stutthofba, ahol a 99170-es fogolyszámot kapta. Ott tűnt el nyomtalanul. A budapesti Schönhaut Leopold (Leopoldo Schoenhaut, auschwitzi rabszáma: B-9749) 1945. március 21-én egy flosssenbürgi altábor foglyaként halt meg Kirchamban (ottani rabszáma: 80271).
A 20 éves Farkas György (Giorgio Farkas) túlélte Auschwitz-Birkenaut és a tábor kiürítését. 1945 januárjában a KL Buchenwaldba szállították (fogolyszám: 102942), de a felszabadulás előtt meghalt. Az eddig azonosított legalább 114 magyar közül csupán hat emberről tudjuk, hogy túlélte a holokausztot. Az OZAK területén élő, az egykori Reinhard akció stábja által letartóztatott magyar zsidók 95 %-át megölték.
Vági Zoltán